fbpx

Fejlődésünk motorját a következő években a fenntarthatósági törekvéseink is pörgetik majd!

A pandémia által csúcsra járatott digitalizációs hullámok még el sem ültek, és a vállalatok ismét lépéskényszerben vannak: hogyan feleljenek meg az ESG által támasztott követelményeknek? A közeljövőben az L-SOFT a szoftverfejlesztési folyamatainál is figyelembe veszi a fenntartható és versenyképes működés kulcsfontosságú elemeit.

Igen, az utóbbi évek felhajtották a keresletet a HR terület szoftverei iránt is, nem véletlenül: a szükséghelyzeti home office sokszor nehezen kezelhető távolságba vitte a munkatársakat, a biztonságos munkakörülmények pedig megkövetelték a lehetőség szerinti érintésmentességet ezen a területen is.

Előtérbe került érthető módon az igény pl. az akár e-aláírással, önkiszolgáló HR szoftverekben publikálható igazolások, nyilatkozatok, dokumentumok iránt. Az L-SOFT a 30 éve fejlesztett PIRAMIS humán szakértői rendszere webes szoftvereivel válaszolta meg ezeket az aktuális, közép, nagyvállalati elvárásokat.

Lencsés Sándor, L-SOFT alapító, CEO

A HR, ezen belül a bérszámfejtés mindig is a papírigényes, sokszor digitálisan elhanyagolt vállalati területek közé tartozott, mivel nem tartozik szorosan az alaptevékenységhez. Jött a pandémia, és óriási lendülettel lökte a cégeket az új HR szoftverek bevezetése felé.

Azonban azzal, hogy a folyamatot digitalizáljuk, még nem jelenti azt, hogy eljutottunk a biztonságos fenntarthatósági zónába – mondja Lencsés Sándor, az L-SOFT vezérigazgatója. Hogy mennyire komolyan gondolja a társaság a szoftverfejlesztési folyamataiban az ESG alapjaira épített működést? Jól reprezentálja ezt a törekvést a tavaly a HRKOMM Award Környezettudatos munkahely kategóriában elnyert BRONZ minősítése a #eSignature&Piramis IGAZOLÁSaim pályázatával.
Az L-SOFT ügyfelek visszajelzései egyértelműen mutatják, hogy a környezettudatos szoftverbevezetési projektek igenis találkoznak a munkavállalói elvárásokkal, fokozzák a kapcsolódó elégedettséget. A Z generáció már elvárja, hogy a munkáltatója látható cselekedetek sorával bizonyítsa hitét és tenni akarását amellett, hogy részese akar lenni a környezetvédelmi és társadalmi problémák megoldásának.

Bakó Krisztina, L-SOFT vezérigazgató-helyettes

Az e-aláíráshoz kapcsolódó technológiai fejlesztésünk komoly üzenet, amellyel szeretnénk elérni, hogy a fenntarthatóság mindig komoly, döntő érv és érték legyen a vállalati beruházások esetében – mondja Bakó Krisztina, az L-SOFT vezérigazgató-helyettese, egyben a kereskedelemért felelős vezetője.

Az L-SOFT gyorsan reagált a foglalkoztatásban felbukkant legújabb vállalati igényekre is, 2021 év végén a piacra bevezetett home office és egyéb távolléteket adminisztráló webes önkiszolgáló szoftverével, a PIRAMIS TÁVOLLÉTeim-el. A szoftver lehetővé teszi, hogy a munkavállaló tervezze, igényelje a különböző távolléteit, melyet ezt követően a vezető elbírál, és a döntésről a beosztott haladéktalanul értesül.

Ugyancsak a hibrid foglalkoztatás generálhatja akár a képzési stratégia felülvizsgálatát is, a távolról dolgozók esetében például a soft skillek fejlesztését, vagy az e-learning megoldások térnyerését. Az L-SOFT szoftverválasza erre a vállalati problémára az ugyancsak 2021-es PIRAMIS KÉPZÉSeim, amely segítheti a megnövekedett képzési igények adminisztrációját, szervezését, az elérhető tréningek, oktatások publikációját a munkatársak felé, majd a jóváhagyási, döntési folyamatot is megkönnyíti a könnyen, akár egy mobiltelefonról elérhető felülettel.