fbpx



2016.06.09

2016.06.07-én az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó cafeteria szabályokat. Jövőre az alábbi szabályok szerint tervezhetjük a juttatásokat – írja a cafeteriatrend.hu

Béren kívüli juttatások
A béren kívüli juttatások értékének 1,19-szeresére kell 15% személyi jövedelemadót és 14% EHO-t fizetni. Így a teljes közteher 2017-ben is 34,51%, azonban ezen juttatások köre szűkülhet.

Egyrészről Széchenyi Pihenő Kártyát adhatnánk majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel valamint 100.000 Ft értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel.
Arra azonban még figyelni kellene, hogy erre a két juttatásra egy összesített keret is vonatkozna.
Így kedvező adózással ezekből évente a versenyszférában 450.000 Ft a közszférában 200.000 Ft lenne adható.
(a keretek nettó keretek, a kiadott juttatás értékére vonatkoznak)

Egyes meghatározott juttatások
Az egyes meghatározott juttatások esetén az adó alapja szintén az 1,19-es szorzóval korrigált érték, de a 15% szja mellé 27% EHO társul. Így 49,98% munkáltatói teherrel kalkulálhatunk 2017-ben is.

Ezzel a közteherrel valósíthatnánk meg az idén gyakran használt béren kívüli juttatások (pénztárak, helyi bérlet, iskolakezdési támogattás, munkehelyi étkeztetés…) kiadását, de akár más juttatásokat is a kiadás feltételeire odafigyelve. 


Adómentes juttatások
A gyakran használt adómentes juttatások köre megmarad, sőt bővül 2017-re.

A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lesznek. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a mobiltási célú lakhatási támogatás, a különböző egészségügyi szolgáltatások és az óvodai ellátások térítése.
A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető (vagy fizetendő) 9 Ft/km kötségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik.


Az egyes meghatározott juttatások és az adómentesek juttatások értékét természetesen nem kellene beleszámolni a 200.000-450.000 forintos éves keretbe.


Gyakran használt elemek:

 

 

Várható közteher 2017-ben

Munkahelyi étkeztetés (*)

Korlátozás nélkül 49,98%

Erzsébet-utalvány (*)

Korlátozás nélkül 49,98%

 

Helyi bérlet 

49,98%

Iskolakezdési támogatás (*)

Korlátozás nélkül 49,98%

Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás

Havonta a minimálbér 50 százalékáig 49,98%

Egészségpénztár, önsegélyező pénztár – hozzájárulás

Havonta a minimálbér 30 százalékáig 49,98%

Készpénz kifizetés cafeteriában (**)

 

Évente 100.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya vendéglátás alszámla (**)

Évente 150.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya szállás alszámla (**)

Évente 225.000 Ft-ig 34,51%

Széchenyi Pihenőkártya szabadidő alszámla (**)

Évente 75.000 Ft-ig 34,51%

Sportrendezvényre szóló belépő

Korlátozás nélkül adómentes

Kulturális belépő

Évente 50.000 Ft-ig adómentes

Óvoda, bölcsőde

 

A költségek mértékéig adómentes

Mobilitás célú lakhatási támogatás

 

A feltételek teljesülése esetén havonta a minimálbér 40-25-15 százalékáig adómentes

Lakáscélú támogatás

30% max. 5 millió Ft 5 évben – adómentes

Kockázati biztosítás (pl. egészség)

Havonta a minimálbér 30%-ig adómentes

Ajándékutalvány(*) 

A szabályokat betartva korlátlanul 49,98%

 

 

(*) A jelölt juttatások kiadási feltételeire figyelni kell

 

(**) A jelölt juttatások együttes értékét is vizsgálni kell.
Versenyszférában 450.000 Ft/év értékig áll rendelkezésre közszférában 200.000 Ft/év értékig a kedvező 34,51% mértékű közteher, felette 49,98% adó- és járulékteherrel kell számolni.